2010. február 5., péntek

A G.I.Joek és a Hasbro története Part 2 avagy a Tündöklés kora

Part 2 A tündöklés kora 1984-1991

1984 - A Hasbro megvásárolta az anyagi gondokkal küzdő Milton Bradley Corporationt (MB) Igy innentől kezdve társasjáték gyártással is foglalkoztak. A Battleship,a Twister és a Hungry hungry hippos is nagy népszerüségnek örvendett. Közvetlen riválisai lettek igy a másik nagy társasjáték gyártónak a Parkernek.A 3. szériás Gi Joe figurák és járművek még nagyobb sikert értek el mint elődeik. Ebben az évben már 19+1 figurát adtak ki. Olyan legendás karakterek születtek ekkor mint Storm Shadow, Duke, Baroness, Firefly, Scrap Iron, Spirit, Roadblock, Recondo vagy Zartan ( vele kezdték meg a dreadnok sorozatot de ez csak a következő évben teljesedett ki). Ma már elképzelhetetlen lenne a Gi Joe legendárium ezen szereplők nélkül. Ekkor jelent meg az első két olyan figura amelyhez állatot is adtak (Spirit, Mutt&Junkyard). Járművek terén szintén legendás darabokat alkottak. A Rattler,a 4WD Stinger és a Water Moccasin mai napig keresett darabok és több ujabb kiadást is megéltek. 11 járművet (ebből 5 Cobra) és 6 épületszerüséget lehetett a 3. szériában megvásárolni.Hozzá kell tenni hogy a járművek és a figurák is egyre inkább fejlődtek. A tervezők egyre több kiegészitőt, szint és valoságtol eltugaszkodott megoldást vittek a munkájukba de ez (még ekkor) nem ment a játékélmény rovására. A járművek árát is olcsón tudták tartani annak ellenére hogy elég jó minőségű műanyagból készültek és sokkal több alkatrészt kellett legyártani mint a figurákhoz. (Érzékeltetésül néhány járgány akkori ára: Water Moccasin,Stinger,Slugger 6,5 $ Rattler 10$ Claw 2$. Egy dollár 51,26 akkori forint volt...ki lehet számolni az inflációval hogy ma ez mennyit jelentene...pontos összeget nem tudok mindenesetre sokkal olcsóbban lehetett kapni ezeket akkor mint most az újakat- az iro megjegyzése)

1985 - Január 12.-én Budapesten megszületett Tóth Balázs a későbbi gijoevscobra blog készitője. A Hasbronál tudatlan közönnyel fogadták a hirt...Pedig ha tudták volna hogy mennyi pénzt keresnek rajta biztosan jobban odafigyeltek volna :) Maga a cég ebben az évben újabb hatalmas dobást hajtott végre. Kiadták az első Transformers játékokat ami megint csak jó lépésnek bizonyult. Hasonló módszerekkel dolgoztak mint korábban,igy ezek a játékok is óriási sikert hoztak. Az örömbe azért némi üröm is vegyült mert egy japán cég (aki voltaképpen kitalálta a Transformereket) beperelte a Hasbrot azzal hogy ellopták az ötletüket. Az ötletlopás egyértelmű de a biróság mégis a Hasbronak adott igazat amely figurákat, rajzfilmeket és képregények tömkelegét adta ki a Transformershez (is).A MASK cimü rajzfilmet és ennek figuráit is ebben az évben adták ki.A rajzfilmsorozat 85-86-ban 75 epizódot élt meg a játékaik viszont annyira nem lettek népszerűek. Közben a Toy, Lamp and Hobby magazin listáján a G.I.Joe lett a legnagyobb eladásokkal rendelkező amerikai játék . Ez azért komoly elismerést jelentett a Hasbronak.Ebben az évben indult el végülis a Gi Joe rajzfilmsorozat is, amelynek első évadja 95 részt élt meg és nagyon népszerű volt a világ minden táján.A rajzfilmet készitő Sundow Productions később szinte az összes Hasbro játékhoz rajzfilmet is csinált. Commodore 64 számitógépre is ekkor készül el az első Gi Joe játék.Dübörög
a Hasbro gépezet....Eközben kiadják a figurák és a járművek 4. szériáját -minden eddiginél több- 26+1 (10 cobra) figurával. Megint sikerül belenyulniuk a tervezőknek. Ebben a szériában is ( és tulajdonképpen 91ig mindegyikben) legendás figurák születtek. Mi lenne ma velünk Crimson Guard, Flint, Dusty, Lady Jaye vagy Tele Vipers nélkül. Folytatták a megkezdett Dreadnok sorozatot is...Buzzer, Ripper és Torch ekkor keletkezett. Tulajdonképpen a Dreadnocks volt
az első GI Joe sub-team, csak akkor még őket nem látták el különösebb megkülönböztetéssel (Annyi volt kiirva a kartonra Cobra the Enemy helyett hogy Dreadnocks the enemy). Az első különleges csomagolású pakk is ekkor született. Az Extensive Enterprises akrobata ikreit Xamotot és Tomaxet egybe csomagolva lehetett megvásárolni, jutányos áron. Járműből is rekord mennyiséget adtak ki 11 nagy jármű (ebből 4 Cobra) 5 kisebb jármű (ebből 3 Cobra), 5 épület és két épületkiegészitő szerüség ( pl Rifle range unit) keletkezett 1985-ben. Meg kell emlitenem hogy az első exkluziv, nem mindenhol kapható jármű (Cobra SMS, csak a Searstől lehetett megrendelni) és az eddigi legnagyobb jármű ( USS Flagg) is ekkor jelent meg.

1986 - A Hasbro bekebelezte a Playskool játéktársaságot akik a Play-Doh gyurmajátékokat és még sok mást forgalmaztak. A Hasbro itt kezdtett el komolyan multivá válni és más cégeket folyamatosan bekebelezni. A Playskoolnál gyártatta a Hasbro újra a Mr.Potato Head játékokat amelyek ujra egész népszerűek lettek(Olyan kultikus darab lett ez a játék hogy a Toy Story cimü animációs filmbe is betettek egyet 1995-ben). Hasitott a Transformers, rekordokat döntött a GI Joe, nyüszitettek a kis My Little Ponyk a Hasbro pedig a legnagyobb játék előállitók egyike lett amerikában. Kijött a GI Joek 5. szériája 31+1 figurával ami megintcsak mennyiségi rekord. Ezek közül 11 volt Cobra. Megint nélkülözhetetlen darabok születtek. A teljesség igénye nélkül: Sgt. Slaughter, Serpentor, Dr.Mindbender, Viper, Beachhead, Lifeline, Mainframe...és még sorolhatnám. Folytatodott a Dreadnok sorozat is Monkeywrenchel, Zandarral és Zaranával, ugyanakkor kiadták az első hivatalosan elkülönitett, exkluziv Sub Teamet is. A Special Missions Brazil nevet kapta és 6 átfestett joe tartozott bele. Csak a figurák voltak (még) átfestve, a felszerelések eredeti szinüek maradtak. Egy dobozban voltak kaphatóak és egy GI Joe hangkazetta is volt benne grátiszként. A járművek területén is megjelent az első sub team...a kiadott 15 jármű között (ebből 9 volt Cobra) volt 4 kifejezetten Dreadnok jármű. 4 épület tartozott még a szériába, ezek közül megemliteném a Terrordromeot amely a cobrák nagyon szép főhadiszállása volt. Korábban csak joe főhadiszállást adtak ki épületként. Ez akkor sem volt olcsó ma pedig horribilis összegekbe kerül főleg a hozzá adott (és külön csak soksok évvel később forgalmazott) gyönyörüszép Firebattel együtt. Járművek közül még megemliteném hogy ekkor adták ki a Stunt és a Triple T tankot. A videójátékok piacára ekkor adta ki az Ocean Sofware a Hasbro megbizásából az első Transformers játékot. ZX Spektrumra és Commodorera irták. Az első egész estés Transformers film is ebben az évben jelent meg a rajzfilmsorozat sikerét kiteljesitve. A transformers rajzfilmsorozat már a második évadjánál tartott ekkor.

1987 - Megjelenik az első egész estét GI Joe rajzfilm.Új karakterek sokasága jelenik meg benne amelyek a 87-es figura szériában játékként is megvásárolhatóak lettek.Ezt és a korábbi transformers rajzfilmet is a Sunbow készitette ahogyan a sorozatokat is. Újabb Gi Joe számitógépes játék jelent meg Commodore 64-re a neve Action Force lett.A virgin games készitette. Ekkor még nem volt a Hasbronak saját szoftver fejlesztő cége. Később ez is megváltozott. A Hasbro megszerezte a Battle Breast nevü japán játékfigura és rajzfilm Japánon kivüli forgalmazási és gyártási jogait.Voltaképpen sikeresnek volt nevezhető ez a projekt is bár népszerűségben messze elmaradt a két "nagy"-tól. Újabb saját ötlettel is előálltak a játékfigura tervezők. Az Army Ants játékok viszont ( amelyek katonának öltözött hangyák voltak tulajdonképpen) mellényúlásnak bizonyultak a Hasbro részéről. A GI Joek hatodik szériája is kijött. Ekkor indult meg a Sub teamek virágzása (ebben a filmnek is volt közremüködése). Összesen 39+4 figurát adtak ki.(ebből mindössze 14 volt Cobra) 3 új Sub team is napvilágot látott( egyiknek sem volt egységes szinvilága). A filmből készült a Slaughters Renegades és a Cobra La team csoport( a harmadik ST a Battleforce 2000volt). A Cobra La-ban adták ki az első olyan Gi joe figurát amelynek nem csak "emberi" alkatrészei voltak. Az eredmény ujabb eladási siker. A járművek terén is győzött a változatosság. 12 "sima" járművet adtak ki, 2 hatalmas méretű úgymond jáműves állomást, 2 Dreadnok járművet, 6 battleforce járművet, 1 accessory packot és 8 úgynevezett Motorized Action Packot. Ezek pici, hátra is felrakható járművek vagy használati ezközök voltak (ágyuk vagy rakétakilövők). Olcsóbbak voltak mint egy sima jármű és növelték a játék részletességét, élvezetét. Épp ezért ebből is jókora eladásokat tudtak produkálni.

1988 - Nyugodtan kijelenthetjük hogy a Hasbro ekkoriban kicsit ült az eredményein. Új dolgokat ebben az évben nem igazán találtak ki. A Gi Joe rajzfilmben egy év kihagyás következett (dolgoztak már a folytatáson) a Transformers viszont már az 5. évadnál tartott.Ez viszont csak egyrajta best of sorozatnak nevezhető már. A sorozatot be is fejezték hamarosan és nem készitettek újabb transformers rajzfilmet egészen 1993-ig. A 7.szériás joe figurákról azt lehet elmondani hogy a Hasbro fokozatosan egyre több, változatosabb felszerelést kezdett adni a figurákhoz. 84-óta folyamatosan javitottak a gyártástechnologián és egyre kisebb (vagy éppen nagyobb), bonyolultabb kiegészitőket tudtak a figurák mellé rakni. Igaz a méret néha a játékélmény rovására ment. Nem egy gyerek hagyta el játék közben Low light miniatür uziját vagy az Iron Grenadier piros pisztolyát. Ujfent rekord mennyiségű 44+4 figurát adtak ki 1988-ban és három ujabb legendás Sub teamet teremtettek.Ezekkel a teamekkel már az "ujkori" sub teamekre jellemző egységes szinvilág és a modositott szinű kiegészitők is megjelentek. Ezek a Tiger Force és a Night Force lettek. Előbbi rendkivül népszerű lett tigrismintás ábrázatával utóbbi pedig nehéz beszerezhetősége miatt a mai napig a gyűjtők csemegéjének számit. A harmadik Sub team az Iron Grenadierek kinézetben nem hasonlitottak egymásra viszont mint Destro magánserege szintén nagy népszerűségre tettek szert. A járművek területén folytatták az előző évben megkezdett utat. 13 sima jármű, 3 Iron Grenadier jármű, 5 Tiger Force jármű 6 motorized action pack és 5 motorized vehicle pack jelent meg. Kiadtak 5 Night Force járművet is viszont ezek csak a Toys R Us üzletekben voltak megvásárolhatóak. Ekkor kezdte meg a Hasbro tulajdonképpen az együttműködést ezzel a játékbolt hálózattal. Az együttműködés mai napig tart és jópár exkluziv figura csak tőlük volt megvásárolható (és ez mai napig igy van).

1989 - Kidobják az új Gi Joe rajzfilmsorozatot. Előbb egy pár részes minisorozattal az Operation Dragonfire-el folytatják a történetet ott ahol a film után abbamaradt majd két szezont készittek a rajzfilmnek teljesen újszinekkel, karakterekkel és hangvétellel. A 2. szezonnak 1991-ben lett vége. A rajzfilmek okán rengeteg új, ötletes karakter keletkezett amelyeket természetesen játék formájában is kiadtak. A 8 szériában ujfent 44+4 figurát adtak ki. Folytatták a Dreadnok sorozatot Gnawgahydeal, a Night Force sorozatot és az Iron Grenadiereket is újabb figurákkal bővitették. A rajzfilmben oly népszerű két új Sub team is kiadásra került . A slaughters marauders és a Python Patrol figurák mai napig nagyon keresettek. Ezeknek is egységes a megjelenésük. A "sima" figurák közül megemliteném hogy Viperák egész tárháza keletkezett ekkor. Ezek egyre inkább szinesekké váltak ami ekkor még izléses volt. Alley Viper, Night
Viper, Frag Viper és a Night Viper sokak kedvence lett. Járművekből ebben az évben már kevesebbet adtak ki. Igaz ezek gyönyörűen sikerültek. 12 sima járművet, 2 Iron Grenadier, 1 Battleforce, 3 Python Patrol , 3 Slaughters Marauders, 2 Tiger Force járművet és újabb 3 Toys R Us exkluziv Night Force járművet dobtak a piacra. Külön megemliteném a Mudfightert, a Condort és a Raidert mint jol sikerült konstrukciókat. Ekkor kezdődött az a tendencia a hasbronál hogy egy régebbi járműnek újabb verziót találnak ki. Ez az út először szintén sikeresnek volt mondható. Igy született a Hiss II és a Fang II. Az 1989-es év volt -szerintem- a legnépszerűbb és legjobb eladásokat produkáló év. Mind figurák mind járművek tekintetében a 88-89esekből találkoztam a legtöbbel. Magyarországon is ekkoriban kezdett úgy igazán fellángolni a Gi Joe őrület (kapni már korábban is lehetett párfélét). Igaz nálunk jelentős
késéssel jelentek meg a figurák és a járművek de gyakorlatilag minden trafikban, áruházban és játékboltban lehetett már kapni már ezeket a játékokat. Transformers is volt de az talán egy fokkal kevésbé volt népszerű és drágább is volt.

1990 - A 9.szériával indult meg valami a Gi Joe figurákkal lefelé. Akkor is ha ezek a figurák még szépek voltak és népszerűek. Az uj rajzfilmsorozat karakterei és járművei jelentek meg játékformában ekkor de ezek külleme már picit eltért a korábbiaktól. Egészen egyszerűen modernebbek lettek ami nem volt baj de ez a korral való haladás később a klasszikus 3 3/4""-es Gi joe projekt halálát okozta. Na de ne szaladjunk előre. Figurákból már csak 36 darab telt ki a tervezők ötleteiből ( ebből 11 Cobra). Ez jelentős visszaesés volt az előző évekhez képest. Viperák ( Laser, Range, Rock, SAW) és egyedi Joe karakterek ( Salvo, Capt. Grid Iron, Freefall) területén tudtak ebben az évben megint nagyon jót alkotni. Ami jó és egyben rossz is volt az az egyre bővülő felszerelés kinálat. Egyes figurákhoz már-már irreálisan sok kiegészitőt adtak ami nemcsak a kezelhetőség miatt vetette vissza a játékélményt hanem könnyen el is vesztek. A pótlás nem volt megoldott ugyanis már egy ideje nem adott ki a Hasbro Accessory Packot. Ennek ellenére az utolsó teljesen jó figura szériának nevezném a 9est. 2 Sub teamet is kiadtak. A teljesen sablonos Sky Patrolt és a beszélő hátizsákkal ellátott Sonic Fighterst. Itt már azért
lehetett sejteni hogy kezd fogyni az ötlet. Járművek tekintetében szintén mennyiségi visszaesés következett be. Már csak 16 járművet adtak ki ( ebből 6 cobra és 4 Sky Patrol) de kinézetre ezek közül már 1-2 elég silányra sikerült. A transformereknél is generációváltás következett be. Ott is modernebb, szinesebb és sokak szerint kevésbé jó figurákat kezdtek gyártani.

1991- A Hasbro bekebelezte a Tonka Productsot amely többek között a Maisto autókat,A Transformers rivális Gobotokat és a Mad Max hatásu Steel Monsters figurákat is gyártotta.A Tonka Products még 1987-ben bekebelezte a Kennert és a társasjátékgyártó Parkert, igy ezzel a lépéssel a Star Wars, Superman, Batman,Ghostbusters,Police Academy, Indiana Jones,Alien, Centurions és a Beast Wars figurák és a Monopoly, Cluedo, Risk társasjátékok jogai is a Hasbrohoz kerültek (nagyon sokminden mással egyetemben). Három riválist semmisitettek meg igy egy csapásra és óriási játékbirodalom lettek. Ekkor ért véget a Gi Joe rajzfilmsorozat amely után - népszerüsége ellenére - nem készitenek újabb szériát. Figurák tekintetében a hasbro összeszedte minden kreativitását és a 10. széria megint egész jól sikerült bár akadt köztük jópár agyrém kinézetű karakter. 39+1 figurát adtak ki (ebből 16 Cobra). a sima figurákon kivül 5 sub teammel rukkoltak elő. Folytatták a Sonic fighterst és hasonló beszélő hátizsákokkal adták ki a talking battle commanders csoportot is.Az Eco Warriorok voltak talán a legszörnyűbb figurák ebben az évben. Cesspoolon kivül a többi egyszerüen vállalhatatlanul nézett ki. A Battle coptors csoportot és az air commandos csoportot azzal probálták feldobni hogy kézi kilövésű helikoptert illetve siklorepülőt csomagoltak melléjük. Nem voltak ezek a járművek
tulságosan minőséginek nevezhetők igy nem sok rohangál belőle manapság a netes piactereken. A figurák tekintetében főleg régebbi karakterek ujabb változatait adták ki. Ezek közül van ami gyönyörű ( Dusty & Sandstorm, Crimson guard,Snow Serpent) van ami éppen elmegy (BAT, Major Bludd,Falcon) és van ami botrányosra sikerült ( Flint, Snake Eyes, Low light). A teljesen uj karakterek közül mint nagyon jol sikerültet megemliteném a Desert Scorpiont és Incineratorst. Amit meg lehetett figyelni...hogy egyre rikitobb, elvontabb szinekben készültek a figurák és a felszereléseik. A felszerelések mérete és külleme gyakorta eltulzott volt. Ez véleményem szerint már 90ben elkezdődött a Saw Viper puskával. Gondoljunk csak az Eco Warriorok citromsárga spriccelő "tankjaira" ,a mindenfélét kilövö rugós rakétakilövökre vagy incinerator gumis katapultjára. Egyre inkább probáltak haladni a korral, bonyolultabb,mobilisabb és figyelemfelkeltő figurákat/felszereléseket gyártani ami kezdett már a minőség rovására menni. Járművelből már csak 7 normálisat adtak ki a 2 battle coptor és a 4 air glider szerintem nem nevezhető normálisnak. A 7 fő járműből 1 készült az eco warrioroknak de ez is egy régebbi HISS ujraszinezése és ujrafegyverzése volt mindössze. Valoszinüsitem hogy ennek a szériának már nem voltak olyan jók az eladásai és ezzel fordult át visszafordithatatlanul a GI Joek története a tündöklésből az agonizálásba.A Transformerek eladásai sem nőttek viszont az uj figura fajták tömkelegének megjelenésével a Hasbro bevételei nem csökkentek. Egyszerüen már egy újabb kor újabb filmjeihez és rajzfilmjeihez készitettek újabb figurákat és kiegészitőket. A GI Joen nevelkezdett generációknól felnőtt már legalább 3-4 és az újabb generációk nem lelkesedtek már annyira a Gi Joekért és Transformersekért mint elődeik.

Következik a part 3 avagy az agónia,ujjászületés és reneszánsz kora

2 megjegyzés:

  1. Te jó ég mennyit nyomtam C64en a játékkal.
    emlékszem 2 lemezes volt , és a mekkora szó volt...

    VálaszTörlés
  2. Iszonyat nagy munka lehetett ezt így összeszedni, fordítani, megírni. Gratulálok! - Hiánypótló

    VálaszTörlés